A csontkovács

A magzati életben az egyes vázrészeket laza kötõszövet kapcsolja össze. Ez a kötõanyag a fejlõdés további szakaszában vagy tömörül, vagy felszívódik, és a helyén az izületi üreg marad vissza. Így a csontok egymás közti összeköttetése kétféle: folytonos összeköttetés, megszakított összeköttetés.

A folytonos összeköttetések egy része csak a fejlõdõ szervezetben található, késõbb elcsontosodik, más részük felnõttekben is fellelhetõk. A folytonos összeköttetéseket aszerint, hogy a csontvégek között milyen összekötõ szövet van: kötõszövetes, porcos, csontos összeköttetésekre oszthatjuk fel. Kötõszövetes összeköttetés van a koponyát alkotó csontok között. A csontok fogazott széleit a szilárd kötõszövet köti össze. Ezek a helyek a varratok (sutura), a csontok között kifeszülõ kötõszöveti kötegek, amelyeket szalagoknak (ligamentum), illetve hártyának (membrana) nevezünk. Porcos összeköttetés van a csigolyák között. Két csigolyatestet porckorong (discus) kapcsol össze egymással. Csontos összeköttetés a felsorolt összeköttetések elcsontosodása révén keletkezik, pl. keresztcsont.

A csontok belsejében velõüreg van, melynek szintén növekednie kell a csonttal együtt. A csont növekedésével vagy lebontásával járó folyamatok segítenek egyensúlyban tartani a test fontos ásványi anyagainak egyensúlyát. A csontok kalcium és foszfor tárolók. A csontátépülés az élet különbözõ szakaszaiban különbözõ képpen mûködik. Az egészséges gyermekben az új csont gyorsabban növekszik, mint ahogyan a régi lebontódik, így a csontváz egyre nagyobb lesz. Fiatal felnõtt korban a csontok nagyjából egyenlõ arányban keletkeznek és halnak el. 40 éves kor után a csontok lassan veszítenek tömegükbõl, és gyengébbé válnak. Az egészséges szivacsos állomány felépülését a nemi hormonok, a megfelelõ D vitamin és kalcium mennyiség, a testmozgás és más tényezõk befolyásolják.